Én és a verseim

A kötet címét ihlető vers

"Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?"                                                             (Radnóti Miklós: Első ecloga)

Papírsors

(mai ecloga)

Én csak írok.

Írok édes kalácsról, 

kolompoló kanászról,

végtelen valóságról. 

Emlékről, mely boldog gondolatot ébreszt.

Ezüst színben mosolygó folyóról, 

a levegő rózsa illatáról, egy virgonc

napsugárról, egy csodálatos szonátáról.

Idilli írásaim visszhangja is édes.

De ekkor rádöbbenek, hogy létezik egy másik valóság is:

Rongyokba öltözött koldus rám kétségbeesve tekint

Aztán az égre néz egy angyalt keresve.        

Neki az angyal én vagyok, mondja hebegve.

Tekintetéből kiolvasom tervek nélküli sorsát,

úgy érzem, hogy ő már feladta a harcát.  

Megrémiszt.

Kezei beleakadnak a képmutatás hálójába,

szemébe senki se néz, őt senki nem is látja.

Lehajtja fejét, mert retteg a megvető tekintetektől,

gyomrának korgása hallik ki a csendből.

Mindezt szomorúan vetem ma papírra, 

de az írás lelkem háborgását nem csillapítja.

Írásomra nem hallom visszhang énekét,

a közömbös csend fel sem emeli fejét.

Szegény papíromnak is megvan a maga sorsa, 

nyomorról szól ma, pedig inkább papírsárkány volna.

Vidáman szállna egy nevető kisgyermek kezében,

és pompázna a szivárvány minden színében.  

Bátran meglovagolná a tóparti szelet,  boldogan nézné,

ahogy a gyermek ránevet.    

Azt már nem! 

A nagy papírsárkány piros, a kicsi kék lehet,

a többszínű sárkány ellen meghozták az ítéletet.

Színesben hogy lehetne boldog egy gyermek?

Jobb, ha nem tudja, milyen sárkányok lebegnek.

Hiszen az ég is csak egyszerűen tiszta kék,

nincs felhő, és sosem hallani a szivárvány énekét.

Írásomra most a csend felemeli fejét, 

a visszhangot végre elvezeti a szóhoz, 

de a sok szóból – színek ellen és színekért, 

nem lesz más, mint egy iszonyatos káosz.

Képeslapok

"Ment-e a könyvek által a világ elébb?"                    (Vörösmarty: Gondolatok a könyvtárban)

Válasz Vörösmartynak

Ó, költő!                                                    Bárcsak kérdésedre válaszolhatnám büszkén,   

hogy közösen felkapaszkodtunk az értelem  keblén, 

hogy könyvek által kinyílt világunk, 

hogy végre egymásra és értelemre találtunk.   

Te mondtad: "nyomorra milliók születnek".     

Ez mit sem változott: milliók most éppen úgy   szenvednek.

Fájdalmuk tanúja lett az éhség,

Nyomorúságos útjuk végén csak a hűvösség.   

Ha látnád, hogy a technika mily' nagyot   fejlődött, 

csak ámulnál, hogy életünk mennyire felpörgött.

Tér és idő, csak üldözik egymást, 

De már elfeledtük az ölelést, a kézfogást.

A bitek és bájtok titkait fel nem foghatod,

gépesített világunk szül torz magzatot.

A tudomány elképesztő méreteket öltött, 

de a földkerekség mára mégis elzüllött. 

Ahogy tágult a világ, úgy szűkült a gyomor,

nem volt még ehhez fogható a nyomor. 

Könyvtárunkban nem születnek magvas   gondolatok.

Gyűlölködésre buzdítanak a feliratok.

Tudod, csak hirdetik, hogy mindenkit   egyformán… 

 Majd gonosz döntéseiket kíséri tapsorkán.

Ketrecében forog az egész ország,

Nem igazi érdem ma már a jóság.

A drótkerítést büszkén lebontottuk nyugaton,

Majd húsz év múlva felhúztuk azt a déli oldalon. 

Minket tőlük vagy tőlünk kell védeni őket? 

Megkérdezhetnéd a zsarnok hitszegőket.

Fóbiáink szaporodnak, akár a vírusok,

és az emberek, sajnos, nem boldogok.

Ó, költő!

Kérdésedre én azt mondom még mindig,

hogy bár a könyvek által tudásunk felért az égig,

a nagyobb rész most sem boldog,

ebben a világban, 

bedrogozva gyötrődik intim magányában.

Egy kis vidámság

Modern nyugdíjas vagyok

Miközben a sarokban világhálót sző a pókom,

fájlok között keresgélve könyvtáramat én feltúrom.

Virtuális háborúmban elrejtőzni nem tudok,
digitális lábnyomomra,  

egy nyomolvasó lecsapott.

Látszólagos valóságom kiberteremet megtölti.

Mára is van néhány appom,

nem lehet előlük elszökni.

Álmaimban állományok, 

hard is ver, meg szoft is ver,

mostanra már megtanultam, 

a kiszolgáló gép: a szerver.

Egyre többet tudok én, 

e csodás cyber világról,

de a szerver mégsem tálalt fel vacsorát magától.

A levelem mostanra imél lett,

mobil és okos a telefon.

A szmájli jelzi érzésemet, 

és sms-t kapok névnapomon.

 A postaládám virtuális,

az elérhetőségem onlájn, 

a fiókom perszonális, 

a lájkom néha spontán.

 Adatfelhőmből bitek hullanak,

de mögöttük nem jön a szivárvány.

A BIOSom önműködő,

a lemezem totál merev, 

a buszom adatsínen száguld,

gyorsan, hogy észre sem veszed.

 Láthatod, hogy az idővel mindig lépést tartok,

hisz' elvégre én egy modern nyugdíjas vagyok.